Még mindig nagyon sok a balesetveszélyes teherautó

Általános probléma egész Európában, hogy a teherautók többsége balesetveszélyes, rossz műszaki állapotban van, mert az állandó sietség és egyebek miatt nem jut elég idő ellenőrzésükre. Az autómentők egyre gyakrabban tapasztalják, hogy az utóbbi években egyre többször kérnek autómentést a teherautók is, legyen szó akár kamionokról, akár kisebb egyterűekről.

Ez több szempontból is probléma, de leginkább azért, mert a műszaki hibás teherautók egyben balesetveszélyesek is. A helyzet pedig az utóbbi években egyáltalán nem javult, ez derült ki legalábbis a TISPOL európai szintű felméréséből, amelynek keretein belül az unió minden tagállama részt vett. Noha a nemzetközi eredmények sem túl rózsásak, de Magyarországon a helyzet szinte siralmas, a kijelentés pedig teljes általánosságban is érthető, hiszen az ellenőrzés során közel 9 ezer járműt ellenőriztek, amelyek közül közel 1200 szabálysértést fedeztek fel.

A felmérés során ellenőrzött teherautók 65 százaléka magyar tulajdonban volt, a fennmaradó 35 százalék jelentős része pedig uniós tagországból származott, tehát a probléma nem vetíthető ki arra, hogy túl sok keleti, fejlődő országból érkezett teherautó vett részt a vizsgálatokban. Mivel a felmerült jogsértések és szabályszegések száma az ellenőrzött gépkocsik esetében közel 1200 volt, ezért kijelenthető, hogy minden heteik teherautónál felmerült valamilyen hiányosság vagy probléma.

A leggyakoribb szabályszegés egyébiránt a gyorshajtás volt, így közel 300 esetben ezért indult eljárás, de 13 olyan sofőrt is találtak, akik szeszesital befolyása alatt álltak, tehát erősen ittas állapotban vettek részt a forgalomban.

Több mint 250 esetben találtak az egyes járműveknél valamilyen komolyabb műszaki problémát, de 40 alkalommal még a rakomány sem volt helyesen rögzítve, míg 34 esetben túlsúlyt állapítottak meg. Ezek mind-mind szintén olyan jelentős problémák, amelyek negatívan befolyásolhatják a forgalomban résztvevők biztonságát.

Ezeknél is súlyosabb, hogy 39 teherautó sofőr nem tartotta be az előírt pihenőidőket, kilencen pedig a tachográf készüléküket is manipulálták annak érdekében, hogy gyorsabban tudjanak hajtani a megengedettnél.

Azonnali továbbhaladási tilalmat 13 jármű esetében kellett elrendelni, de a szigorított szabályok ellenére még a veszélyes árukat szállítók esetén is találtak szabálysértést, egészen pontosan 14 esetben. Ezen túlmenően 2 olyan sofőr is elfogásra került, akik körözött bűnözők voltak, a további mintegy 320 esetben pedig egyéb jogsértések miatt indult eljárás fuvarozók ellen.

Noha a személyszállítás a hatókörük, de sajnos az autóbuszok ellenőrzésekor is nagyon negatív tapasztalatokkal zárultak. Az átfogó kontroll során közel 450 autóbusz került átvizsgálásra, amelyből 270 volt magyar tulajdonú.

Az ellenőrzött buszok 7 százalékánál, tehát összesen 31 esetben találtak a szakemberek valamilyen komolyabb szabályszegést, azonnali megállítást és korlátozást azonban csak egyetlen esetben kellett elrendelni. Pozitívum, hogy a buszsofőrök esetében ittas állapotban egyetlen vezetőt sem találtak, a problémák több mint fele inkább az autóbuszok műszaki állapotából adódtak, főként a tachográfot manipulálták sokan, de okmányokkal kapcsolatos szabályszegésekre és egy fő körözött személy elfogására is sort került. Az ellenőrzések célja, hogy a legnagyobb közlekedésbiztonság érdekében a jövőben nullára redukálják a fenti problémák mértékét.

This entry was posted in utazás and tagged , , , . Bookmark the permalink.